• Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
  • Bükkábrány
Nyílt tanítási órák PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. november 13. szerda, 20:54
Nyílt tanítási órákon vehettek részt az érdeklődő szülők iskolánkba november 12-én és 13-án. Minden pedagógusunk két tanítási óráján adott betekintést a szülőknek gyermekük iskolai életébe, tanóráink módszereibe. A kijelölt tanórákat az intézmény vezetése is figyelemmel kísérte. A szakmai fejlesztő munkánk részeként az óravázlatokat, a felhasznált feladatokat és az órát követő reflexiók dokumentációját minden pedagógusunk feltölti az iskolai szerverre, és közös szakmai megbeszéléseken elemezzük ki a tapasztalatainkat. Fotóink a galériánkban.
Köszönjük a szülők részvételét!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Nyílt nap PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Somogyi Dóra   
2019. november 06. szerda, 10:04
Tisztelt Szülők!
2019. november 12-én és 13-án nyílt tanítási napokat tartunk. A megtekinthető órák a mellékelt táblázatban találhatók.

Szeretettel várunk mindenkit!





Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
2019 Code Week oklevelünk PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 30. szerda, 00:00

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Halloween party PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nyergesné Kövesdi Ágnes   
2019. október 25. péntek, 15:46
Hagyományainkhoz híven idén is megrendezésre került az iskolai Diákönkormányzat szervezésében a Halloween party. Sok kis diák jelmezbe öltözött. A program tökfaragással kezdődött, amit a gyerekek a szüleikkel együtt készítettek. Az elkészült alkotások az iskola udvarát díszítették.
A disco sem maradt el. A jó zenékről Varga Zoltán gondoskodott. Újításként a Halloweenhez kapcsolódó online kvízjátékkal, filmes vetítéssel készült iskolánk igazgatója, Derekasné Orosz Andrea. Ez a programlehetőség is sokak tetszését elnyerte. Az ingyenes büféről a 6. osztályos szülői munkaközösség gondoskodott. Köszönet érte. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát! Képek itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Máté Bence természetfotó-kiállítása PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Szabóné Hajdú Katalin   
2019. október 24. csütörtök, 18:46

Megcsodáltuk ma a harmadikosokkal Máté Bence, világhírű természetfotós lélegzetelállító természetfotó-kiállítását, mely Budapest, Debrecen, Gödöllő, Eger, Keszthely, Szeged és Győr után most a miskolci Szent István téren látható. A szerző maga válogatta 20 év munkájának legkiválóbb fotói közül azt a 623 képet, melyet 15 paravánon, 330 négyzetméter üvegfelületen mutat be a tárlat.

„Annyi szépség van körülöttünk, amire ez a kiállítás fel tudja hívni a figyelmünket." Majdnem 30 országban készültek ezek a felvételek, de a 40 százaléka magyar földön készült – nyilatkozta.

Máté Bence legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, és ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oscarjaként számon tartott díjat. A Bridge Budapest Nonprofit Egyesület felmérése szerint a 9. legismertebb – Magyarországon élő – magyar külföldön. Nemzetközi hírnevet a különleges kivitelezésű detektívüveges lesek tervezésével is szerzett.

Mi nappal néztük meg a fotókat, de november 3-ig még látható este is, mikor 70 ezer LED által megvilágított élményben gyönyörködhetnek a látogatók. Érdekes őszi szüneti programnak ígérkezik a kiállítás kísérő rendezvénye, a Vértelen vadászat című előadás, mely október 26-án 18:00 órától lesz a Miskolc Városi Szabadidőközpontban. Képek a galériában

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Családi délután a 2.osztályban PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Gulyásné Orbán Mária   
2019. október 23. szerda, 20:36

Kedden családi délutánt tartottak iskolánk második osztályos tanulói a Babos-kertben. A gyerekek délután szorgalmasan gyűjtötték a rőzsét a közös nyársaláshoz. Míg a szülők sütögettek a kicsik vidáman játszottak késő estig ezen a szép őszi délutánon.Képek elérhetőek itt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Stiefel Eurocart Kft. különdíja PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 23. szerda, 00:00
A konferencián kihírdették Kódséta a méhek országában c. pályázati felhívásra a 4. osztályunk pályázata elnyerte a Stiefel Eurocart Kft. által felajánlott 20.000.-Ft értékű vásárlási utalvány különdíját. Gratulálunk a felkészítőkenek: Birinyiné Kleszó Anitának és Szalai-Mészáros Tímeának! Pályázati video elérhető itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Iskolai megemlékezés PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 22. kedd, 11:50
A Szemere Bertalan Tagiskola diákjai ünnepi műsorával emlékeztünk meg iskolánkban 1956 eseményeiről. Versekkel, prózarészletekkel, korabeli filmfelvételekkel, Báthori Lóránt zenetanár úr hangszeres kíséretével megidéztük a forradalmi eseményeket és az azt követő megtorlások időszakát. Gratulálunk a szereplő tanulóknak és Juhász Gergely tanár úrnak a megható ünnepi műsorukhoz! Fotók a galériánkban. 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Napocska csoportosok őszi kirándulása PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Tóthné Gere Mónika   
2019. október 22. kedd, 06:55
Október 18-án reggel a Napocska csoportos gyermekek a sályi erdőbe kirándultak. Megérkezésükkor találkoztak Barbival, a szarvassal, akit almával meg is etettek. Ezt követően útnak indultak az erdőbe sétálni. Megfigyelhették az őszi erdő szépségeit, gyűjtögettek makkor, gesztenyét, színes faleveleket. Kirándulás közben elfogyasztották a magukkal hozott elemózsiájukat. Élményekkel gazdagon, kissé fáradtan tértek vissza ebédre az óvodába. Képek
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Szüreti bál PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Vizes Rita   
2019. október 22. kedd, 06:34
2019.október 19-én szombaton került megrendezésre iskolánk 7. osztályos szülői közösségének szervezésében az idei szüreti bál. Nyitó műsorként a mezőcsáti Szélike néptánc csoport és a bükkábrányi 7.osztályos tanulók nagy részének műsorát láthatták. Az igazán színvonalas műsort hajnalig tartó mulatság követte, melyen több mint 200 ember táncolt, Varga Zoltánnak köszönhetően. Számos tombolatárgy között igazán értékes fődíj talált gazdára. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felajánlott tombolatágyakat, megvásárolt támogató jegyeket és a díszítésben, pakolásban, szervezésben, lebonyolításban részt vett szülőknek a segítségét! Fotók a galériában.

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Microsoft Innovatív Iskola program PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 21. hétfő, 00:00
Iskolánk nevelőtestülete számára Skultéty Katalin és Dóka Erzsébet Microsoft Innovatív Pedagógus Szakértői, a Lévay József Gimnázium tanárai tartottak bemutatót az Times és a OneNot alkalmazások használatáról. Elindul iskolánakban a  Microsoft Office 2016 Times használata a  pedagógusok közös szakmai megosztó felületeként első körben a Komplex Alapprogram dokumentumainak és információinak kezelésére. A képzés lehetőségét az Innovatív Iskola programunk keretében kaptuk. Köszönjük a kollégák segítségét!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Halloween party PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nyergesné Kövesdi Ágnes   
2019. október 20. vasárnap, 19:27
Várunk mindenkit szeretettel!
Plakát: Nagy Hanna 5.osztályos tanuló munkája
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
EU Code Week eredményhirdetés PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 20. vasárnap, 18:26
A hét zárásaként átadtuk az osztályoknak a nemzetközi elismerő okleveleket a 2019. évi Code Week iskolai eseményein való aktív részvételért. A 3 napos tankocka kihívásokban a 3., 4. és a 7. osztály bizonyult a legaktívabbnak, akik örülhettek a jutalom tortáknak. A egészség totó leadott megfejtései közül 15 tanulót sorsoltunk ki jutalmazásra. Nagyon színes kódolós órákon vehettek részt a diákjaink. Gratulálok a pedagógusoknak a mozgalmas tanórákhoz, osztályprogramokhoz! Fotók az eredményhirdetésről itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Kódolás az angol nyelvi órákon PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Nagy Beatrix   
2019. október 18. péntek, 08:20

A kódolás hetén alsósok és felsősök egyaránt kivették a részüket a feladatokból - életkoruknak megfelelően. A kicsik egyszerűbb példákkal próbálkoztak, hatodik osztálytól a diákok QR kódokkal ellátott nyelvtani teszteket oldottak meg. Fotók itt.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Braille írással kódoltak PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 18. péntek, 07:46
A mai napon folytatódott a kódolás a 4.osztályban is. Braille írással írtak kódot egymásnak a gyerekek majd kicserélve meg is fejtették. Nagyon tetszett nekik a feladat és abban mindannyian egyetértettek, hogy a Braille írás bizony nem egyszerű. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Barangolás a kódok világába PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 18. péntek, 07:43
A Code Week keretében többféle új dologgal ismerkedtek meg a gyerekek. Matematika órán megadott irányok szerint rajzoltak. Környezet órán a Blue bot méhecskével járták be a zöldséges- gyümölcsös táblát. A code.org oldal és a Sottie Go! társasjaték egy új világot nyitott meg előttük. Minden pillanatát élvezték és nagyon ügyesek voltak!! Képek itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Qr-kód testnevelés órán PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 18. péntek, 07:35
Mozogj a kódokkal! Testnevelés órát színesebbé téve a 4.osztályosok ma tableteket ragadtak és QR kódok leolvasásával csapatokat alkottak, majd elvégezték a kódolt feladatokat. Nagyon élvezték és óra végére jól el is fáradtak. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Code Week a 2.osztályban PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Gulyásné Orbán Mária   
2019. október 17. csütörtök, 21:28

 

Iskolánk 2.osztályos tanulói is részt vettek  a Code Weeken. Matematika órán mindenki egyénileg oldotta meg a nyilak és számok jelentését. Testnevelés órán különböző mozgásformák voltak kódolva. Magyar órán pedig ők voltak a Blue Bot méhecskék és egymást programozták be ,hogy melyik mezőre lépjenek a felnagyított pályán. Mind a három órán örömmel kódoltak! Képek elérhetőek itt.

 

 

 

 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Régészeti ásatáson járt az 5. osztály PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nyergesné Kövesdi Ágnes   
2019. október 17. csütörtök, 12:38
Rendhagyó történelem óra keretén belül régészeti ásatáson járt az 5. osztály a bükkábrányi bányában. Megtekintettük hol és milyen körülmények között dolgoznak a régészek. Régészeti ásatás rejtelmeibe avatták be a tanulókat, leleteket foghattak a kezükbe, a földmérő eszközt próbálhatták ki. Élményekkel gazdagodva tértek haza a diákok.
További képek itt: photos.app.goo.gl/FZwpXHAwD8CeNXQh9
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Őszi barkácsolás a Napocska csoportban PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Tóhné Gere Mónika   
2019. október 17. csütörtök, 12:38
A Napocska csoport egy különleges karalábét kapott, melyből a gyerekek őszi zöldségek, gyümölcsök felhasználásával készítették el „Tűzokádó Henriket”, a hétfejű sárkányt. Képek
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Mozogj a kódokkal PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 17. csütörtök, 06:49
Testnevelés órán is lehet kódolni! A gyerekek mobiltelefon és tablet segítségével QR kódokat olvastak le és ez alapján oldották meg a feladatokat forgószinpad szerűen! Nagyon élvezték, kellőképpen el is fáradtak óra végére! Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
NAT műhely PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 17. csütörtök, 06:33
Szerda délután NAT műhelymunkán vettek részt pedagógusaink. Dobránszky Sándor intézményvezető-helyettes és Pataki Eszter, az Oktatás 2030 projekt implementációs munkacsoport tagjainak irányításávala körbejártuk a tanulást támogató értékelést, differenciálást, az aktív tanulást, a gyermekközpontú- és tanulásközpontú oktatást. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
CodeWeek_3_kihívás_október 17. PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 16. szerda, 18:31
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Mozogj a kódokkal! PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Nagy László   
2019. október 16. szerda, 17:41
Mozogj a kódokkal!!! Testnevelés órán is lehet kódolni! A gyerekek mobiltelefon és tablet segítségével QR kódokat olvastak le és ez alapján oldották meg a feladatokat forgószinpad szerűen! Nagyon élvezték, kellőképpen el is fáradtak óra végére! Képeink itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Felhőcske csoportosok őszi kirándulása PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Farkas Lajosné   
2019. október 16. szerda, 13:22

Október 14-én a Felhőcske csoport ellátogatott Kácsra, hogy megcsodálják az őszi erdő szépségeit. Elsétáltak a Kálvária-dombra, ahol a gyerekek vadgesztenyét és makkot gyűjtöttek, majd útjukat az erdőben folytatták, ahol megvizsgálták a vaddisznó nyomait. A szelídgesztenye fa alatt összehasonlították a vad- és a szelídgesztenye termését, levelét. A kirándulás során gyűjtött termések, levelek egy részét az ovisok hazavitték, másik részéből pedig figurákat barkácsoltak az óvó nénivel. A gyerekek sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak a kirándulás során. Képek a kirándulásról

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Vitaminok 3D-ben PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 16. szerda, 08:17
A vitaminok szerepéről és hatásáról szóló iskolai könyvtári foglalkozás keretében az osztályaink megismerkedtek a 3D nyomtató működésével. Nemcsak a kiválasztott vitaminformát tervezték meg és nyomtatták ki, hanem állatfigurákat, épületeket is. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Kóstolj keresztrejtvénnyel! PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 16. szerda, 08:02
Délelőtt az iskola tanulói számára a Szatmári Ízek Kft. mnkatársa gyümölcskóstolót tartott. Aki feltöltötte magát vitaminnal, az keresztrejtvényekben adhatott számot tudásáról, hogy mennyire ismeri a zöldségeket, gyümölcsöket és a vitaminokat. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Legyenek saját készítésű játékaid! PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 16. szerda, 07:54
4. osztályunkkal a mai matematika órán Scrach alapú játékokat programoztunk. Nagyon ügyesek voltak! Még az angol nyelvet is gyakorolták, mert néhol a program csak angolul volt hajlandó kommunikálni. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
CodeWeek_2_kihívás_október 16. PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 15. kedd, 20:16
Az Üzenőfal szerkesztése lezárásra került! Ha lemaradt a képed, küld el e-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
"Ciki a cigi!" felsősöknek PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 15. kedd, 11:00
A "Ciki a cigi" kampány keretében vendégünk volt az ÁNTSZ. Interaktív előadást tartottak a 7-8. osztályosoknak a dohányzás káros hatásairól. Szünetekben a témához kapcsolódó játékos feladatokat oldottak meg a gyerekek. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Code Week az első osztályban PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Somogyi Dóra   
2019. október 15. kedd, 09:03

A kódolás hetén az első osztályosok is próbára tették ügyességüket. Írás órán a Blue-Bot robotméhecskét önállóan irányították egy speciális pályán a tanult betűkhöz. Majd betűhálóban kódok segítségével keresték meg a tanult betűket, amiket aztán korongokból is kiraktak. Olvasás órán a szavak hangokra bontását, a szótagolást ábrázolták különböző eszközökkel. Képek elérhetőek itt:

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Kódséta a méhek országába PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 15. kedd, 08:11
Iskolánk 4. osztálya részt vesz a Code Weeken a Kódséta a méhek országába című pályázatán. A méhek országának, ökológiai szerepének, illetve az őket fenyegető veszélyeket kell megjeleníteni Bee-bot pályán. Lázas munka folyik a nyereményért.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
CodeWeek_1_kihívás PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 14. hétfő, 19:44
Az Üzenőfal szerkesztése lezárásra került! Ha lemaradt a képed, küld el e-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre!

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
EuCodeWeek PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Szabóné Hajdú Katalin   
2019. október 14. hétfő, 18:18

Az EUCodeWeek hetén egészségtudatosságra ösztönző feladatokat kódoltak a harmadikosok. Magyar és erkölcstan órán is fejtettek meg abc- ill. szótábláról, tankockáról egészséggel, betegséggel kapcsolatos közmondásokat, válogattak szét egészséges ill. egészségtelen dolgokat. Örömmel kódolták mozgásra Kányádi Sándor Ősz című versét is. Képek a galériában

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Legyenek saját készítésű játékaid! PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 14. hétfő, 14:54
Sok-sok játékos kódolás jellemzi a héten az informatika órákat. Minden osztály tanulója kipróbálhatja magát a "Kód Stúdió" Táncos bulijában, Minecraft és egyéb programozós játékaiban. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Scottie Go! PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 14. hétfő, 14:35
Kódolunk ezerrel! Ma a 4. osztályosokhoz ismét ellátogatott Scottie, akivel az előző tanévben ismerkedtek meg. Nagy lelkesedéssel vetették magukat a munkába, hogy a kis űrlénynek segítsenek összeszedni a sérült űrhajó darabjait. Képek a galériában.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
"Térkép e táj" PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 14. hétfő, 14:28
Az iskolánk tanárai sem maradtak kódolásos feladat nélkül. Magyar költők verseit kell kitalálniuk képes kódosorból. Ment a tanakodás, találgatás. Már érkeztek helyes megfejtések is. Péntekig még van idő! Hajrá!!!
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Állatok világnapja PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Molnárné Molnár Mónika   
2019. október 11. péntek, 13:45
Október 4-én – az Állatok világnapja alkalmából – több csoport is helyet biztosított a gyerekek kis kedvenceinek. Az ovisok szeretettel vették körül őket, gondozás közben, közvetlen közelről is megfigyelhették a jellemző tulajdonságaikat. Az általuk ismert élőlényeket megnevezték, memóriáztak és kirakóztak. A legkisebben színezővel fejlesztették kézügyességüket.
A Csillag csoportban a heti tevékenységeiket e jeles nap köré csoportosították: állatos képeskönyveket nézegettek, énekes játékokat játszottak, mondókáztak, verseltek, fejmaszkok segítségével állatokat elevenítettek meg.
A Napocska csoportosok sünit barkácsoltak, házi és vadon élő állatokat csoportosítottak, majd közösen tablót készítettek.
A Felhőcske csoportosok a mezőnyárádi csirketelepre látogattak el, ahol napos kiscsibék gondozását, nevelését figyelhették meg közvetlen környezetükben, valamint érdeklődéssel figyelték a takarmány nagygépekkel történő feldolgozását is.
A fenti tevékenységek által minden csoportban új ismerettel gazdagodtak a gyermekek. Képek
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Kódolás hete az angolórákon PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Stószné N Éva   
2019. október 11. péntek, 07:19

A kódolás hetén angolórákon is használtuk digitális eszközeinket. Gyakoroltuk a 6. osztályban az óraidőt. Az 5.osztályban a lightbottal programoztunk egyszerű parancsok adásával és titkos üzenetet fejtettünk meg.A 7.osztályban nyelvtani tesztet oldottunk meg tabletek és QR- kódok segítségével.

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Egészségnap PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Birinyiné Kleszó Anita   
2019. október 10. csütörtök, 13:19
Szerdán délelőtt szülők és gyerekek egészségügyi állapotának felmérésére nyílt lehetőség iskolánkban az önkormányzatunk támogatásával. A jelenlévők kiszámíthatták egészségügyi mutatóikat, a szűrőműszerek adataival kiegészített adatokkal összesítve elkészítették egészségtérképünket. Képek itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Diákolimpia mezei futás PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy László   
2019. október 10. csütörtök, 00:00
Mezőkövesden rendezték a Diákolimpiai mezei futóversenyt a Kavicsos-tó körül! Iskolánk tanulói 2. és 3. korcsoportban indultak a versenyen. Makranczi Réka 2. lett 2000 m-en Kiss László 1. helyen végzett 2500 m-en! Nagy dicséretet érdemel még Markó Fanni, Makranczi Gábor, Tóth Bálint és Tóth Sebestyén, akik tisztességgel helytálltak! Gratulálunk minden indulónak! Fotók itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Code Week flashmob 2019 PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 09. szerda, 16:44
2019-ben is bekapcsolódtunk a nemzetközi EU Code Week programjaiba. Indításként az országos flashmob egy karakterét formáztuk meg az iskola udvarán. Már rutinosan emeltük magasba a fehér lapokat, és készítettük el a fotókat a balra mutató nyíl karaktert megformázva, amit a legkisebbek smiley formával egészítettek ki. Magyarország flashmobja elérhető itt.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Bűvösvölgy-Debrecen PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nagy Beatrix   
2019. október 07. hétfő, 17:45

Október 4-én a hatodik osztály lehetőséget kapott a debreceni Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ foglalkozásain való részvételre, amelyek öt téma feldolgozására irányultak: reklám, írott sajtó, rádió, internet/mobilkommunikáció, TV és hírműsorok.
A diákok a tevékenységek előkészítése céljából informatika órákon előzetes, médiaismeretre vonatkozó feladatokat oldottak meg. A program négy foglalkozást tartalmazott a diákok érdeklődésének megfelelően; minden résztvevő számára hasznosnak bizonyult a látogatás. 

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
CodeWeek2019 PDF Nyomtatás
Projektek
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 07. hétfő, 00:00

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Mesenap PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Szabóné Hajdú Katalin   
2019. október 04. péntek, 18:36

2005. óta ünnepeljük Benedek Elek születésnapján - szeptember 30-án -  a magyar népmeséket. Idén ha nem is a népmesei hetet, de kettőt ütve egy csapásra Az öregember és a pokróc c. népmesét dramatizáltuk a harmadikosokkal. Ezzel a reális mesével próbáltuk érzékenyíteni az alsósokat az október 1-jén ünnepelt idősek napjára is. Átérezték és megfogalmazták mesénk tanulságát: adósai vagyunk nagyszüleinknek és gondoskodnunk kell róluk, ha szükségük lesz rá.
Előadásunkkal igyekeztünk örömet szerezni a sályi Mozgásjavító Általános Iskola diákjainak is, ahol velük együtt mi is kaptunk még két mesét: egy vicceset a miskolci Csodamalom Bábszínház művészeitől és egy másik tréfásat, A rátóti csikótojást a bőcsi gyerekektől. Képek a galériában

Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Aradi vértanúkra emlékezünk PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 03. csütörtök, 17:31
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Köszönet PDF Nyomtatás
Napsugár Napközi Otthonos Óvoda
Írta: Farkas Lajosné   
2019. október 03. csütörtök, 07:57

A Napsugaras Napokért Alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak a támogatóknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával segítették munkájukat! A támogatásból befolyt összeget az Alapítvány udvari játék vásárlására, kirándulásokra, óvodai rendezvényekre fordítja.


Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
EU Code Week flashmob PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Derekasné Orosz Andrea   
2019. október 02. szerda, 00:00
2019-ben is bekapcsolódtunk a nemzetközi EU Code Week programjaiba. Indításként az országos flashmob egy karakterét formáztuk meg az iskola udvarán. Már rutinosan emeltük magasba a fehér lapokat, és készítettük el a fotókat a balra mutató nyíl karaktert megformázva, amit a legkisebbek smiley formával egészítettek ki.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
Jánosházi kupa PDF Nyomtatás
Bükkábrányi Arany János Általános Iskola
Írta: Nyergesné Kövesdi Ágnes   
2019. szeptember 30. hétfő, 08:13
2019.09.27-é került megrendezésre iskolánt Jánosházi kispályás labdarúgó tornája. Az időjárás kegyes volt hozzánk, gyönyörű őszi időben focizhattak a gyerekek. Hat csapat versengett a bajnoki címért. Mezőkeresztes, Harsány, Vatta, Tibolddaróc, Mezőnagymihály és a házigazda Bükkábrány. Élvezetes, szoros mérkőzéseken, helyenként tetszetős játékkal a következő eredmény született: 1. hely Mezőkeresztes, 2. Mezőnagymihály, 3. Harsány, 4. Tibolddaróc, 5. Bükkábrány, 6. Vatta. Köszönjük a csapatoknak a részvételt. Jövőre újra várunk mindenkit! Fotók itt. Fotókat készítette: Pap Zsombor és Szemán Ádám.
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Előre > Utolsó >>

Oldal 20 / 66