Szeptember 20-án szakmai napot tartottunk a vattai telephelyen. A tanító kollégák bemutató órákon vettek részt a bükkábrányi iskola 1. 2. 3. osztályában. Az órák után megbeszélést tartottunk, ahol a szakmai módszerekről és az összevont osztály tanmeneteinek tervezése volt a téma.
Szeptember 20-án szakmai napot tartottunk a vattai telephelyen. A tanító kollégák bemutató órákon vettek részt a bükkábrányi iskola 1. 2. 3. osztályában. Az órák után megbeszélést tartottunk, ahol a szakmai módszerekről és az összevont osztály tanmeneteinek tervezése volt a téma.
2021. szeptember 22-én 8 órától tartotta meg a diákönkormányzat tanév eleji diákközgyűlését, amely során napirendre került a 2021/2022-es év munkaterve, illetve Tóth Panka DÖK elnök beszámolt a célokról, feladatokról, az éves tevékenységekről, ismertette a diákönkormányzat tagjait:
4.osztály: Czudar Kende Richárd, Szemán Bence
5.osztály: Lojkó Emese, Szepesi Vilmos
6.osztály: Simon Eszter Anna, Kiss Loránd
7.osztály: Nagy Hanna, Szemán Ádám
8.osztály: Tóth Panka, Kiss Liliána
Hosszú idő után végre ismét iskolai sportrendezvényen vehettünk részt iskolánk focicsapatával! Mezőkeresztesen megrendezésre került szeptember 17-én a Kossuth-kupa, ahol iskolánk csapata a 2.helyen végzett. Legjobb kapus: Nagy Zsombor tanulónk lett. Gratulálnuk a csapatnak! Köszönjük a meghívást! Külön köszönjük Kovács Attilának a segítséget!
Rendhagyó óra ketetében kilátogatott az 5. és a 6. osztályunk a Kálváriánál elindult régészeti feltárás területére. A Miskolci Egyetem, a kölni egyetem és a Herman Ottó Múzeum munkatársai bronz kori falu nyomaira bukkantak a területen. Pusztainé Dr. Fischl Klára régész mesélt a gyerekeknek a terület bronzkori gyökereiről és a jelenlegi feltárásról, majd a terepen be is kapcsolódhattunk a földfelszínen lévő csontok, kerámia és egyéb maradványok összegyűjtésébe. Nagyon izgalmas volt! Képeink a galériában.
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy tagiskolánkban szeptember 20-án, hétfőn tanítás nélküli nap lesz. A gyerekeknek nem kell iskolába jönniük. A tanítók szakmai napon vesznek részt aznap. Megértésüket köszönjük!
Az MTVA „Mondj verset a nagyival!” címmel szavalópályázatot hirdet unokák és nagyszülők részére Jankovics Marcell Toldi-sorozatának Duna Televíziós premierje kapcsán. Az Arany-eposz egy szabadon választott részletének szavalásával értékes Toldi ajándékcsomagot nyerhetnek a legjobb felvételt beküldők, valamint esélyt kaphatnak, hogy a Duna Televízió Almárium című szolgáltató magazinműsorában szerepeljenek. A pályázatokat a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
e-mail-címre várják a szervezők 2021. szeptember 19-ig. A felhívás részletei megtalálhatók amediaklikk.hu/toldioldalon.
Tanévnyitó istentiszteleten nyitotta meg a 2021/2022. tanévet Nagy István Zoltán tiszteletes úr a református templomunkba. A szülőkhöz szólva kiemelte a családi nevelés meghatározó erejét. A pedagógiai munkában a szetetet erejében bízva kívánt sikeres tanévet az iskola pedagógusainak. Bízunk a közös összefogásban! Kívánunk sikeres tanévet a hitoktatóinknak is!
Az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány segítségével intézményünk bekapcsolódott A „Köszönjük, SIÓ!” Iskolatáska Programba, mely a SIÓ-ECKES Kft. adományozási program a szociálisan rászoruló családok gyermekeinek részére a tanévkezdés támogatására. A Köszönjük, Sió! Iskolatáska Program 2008-ban indult útjára. Azóta közel 13.000. gyermek kezdhette meg a tanévet új iskolatáskákkal és tanszerekkel, több tízezren pedig együtt örülhettek, bulizhattak a SIÓ támogatásával. 2021-ben, 14. alkalommal, a cég a szociálisan is rászoruló családok szorgalmas gyermekeinek beiskolázásában kívánt segíteni. Intézményünkből 2 tanuló részesült támogatásban: Tamás Zoé 3. osztályos és Kiss Kinga 4. osztályos tanuló.
2021. szeptember 6-án megnyitottuk iskolánk 2021/2022. évi tanévét. A felújított és átalakult iskolai terekben örömmel láttuk újra a szülőket és a diákjainkat. Szalai Szabolcs polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket és megköszönte a szülők segítségét, ami lehetővé tette, hogy tiszta és berendezett termekben kinyithattuk az iskola főépületét. A Hórvölgye Zeneiskola 25. tanéve alkalmából Daragó Rita intézményvezető asszony tájékoztatta a szülőket és a gyerekeket az új tanév zeneiskolai kínálatáról. Derekasné Orosz Andrea intézményvezető köszöntötte az elsőseinket, bemutatta Székely Sándor új pedagógus kollégánkat, aki történelem és földrajz szakos pályakezdő tanárként kezdi meg pályafutását Bükkábrányban. A nyolcadikosok lufival köszöntötték az elsőseinket, majd zárásként Daragó Károly tárogatón játszott népdalokkal zárta iskolánk tanévnyitó rendezvényét. Az új tanévben sikereket, színes iskolai élményeket és jó egészséget kívánunk minden dolgozónknak, diákunknak és a kedves szülőknek egyaránt! Fotók a galériánkban elérhetőek.
Tanévnyitó szent mise keretében nyitotta meg Pálfi János plébános úr a római katolkius egyház 2021/2022-es tanévét szeptember 5-én. Az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére szépen feldíszített oltárok előtt az iskolatáskák szentelésre is sor került. Képek a galériánkban.
A bükkábrányi római katolikus templomunkban 2021. szeptember 5-én 8 órától kerül sor a 'Veni Sancte' tanévnyitó szent misére és táskaszentelésre, amelyre ezúton is hívja a hittanos gyerekeket és szüleiket szeretettel Krokos Rita hitoktató és Pálfi János plébános. Kérjük a tanulóinkat az iskolatáskájukat vigyék magukkal!
A református egyházközségünk 2021. szeptember 12-én, vasárnap 10 órai kezdettel az istentisztelet keretében kerül sor az egyházi tanév ünnepélyes megnyitására, melyre Nagy István Zoltán tiszteletes úr várja szeretettel a gyülekezet tagjait és a hittanos gyerekeket.
Tiszteljék meg minél többen jelenlétükkel az ünnepi szent miséket! Vegyenek részt gyermekeik templomi tanévnyitó ünnepségén!
Szeptember 1-jén elindult a 2021/2022. tanévünk a tagiskolában. Ünnepélyes tanévnyitó keretében köszöntöttük az elősőseinket, felkötöttük a nyakkendőiket."Messze száll a fecske..." szállt az ének Hajnal Márton előadásában.
Daragó Károly a Hórvölgye Zeneiskola intézményfenntartója köszöntötte a szülőket és a gyerekeket, majd bemutatta az új zenetanárainkat. Derekasné Orosz Andrea intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, kiemelten az elsőseinket és züleiket, majd bemutatta az új tanító nénit: Szabóné Hajdú Katalint, és köszöntötte Szurmin Gertrúd és Kis Anna tanítókat. Beszédének végén hivatalosan is megnyitotta a 2021/2022. tanévet Vattán.
A gyerekeknek a délelőtt folyamán kiosztásra kerültek a tankönyvek, rövid zenei ismerkedés keretében beszélgettek a zenetanárokkal is. Az önkormányzat támogatásával az első napon közösen megebédeltek a tanító nénik és a diákjaink is.Fotók elérhetőek a galériánkban.
Kedves Szülők! Tájékoztatjuk a szülőket és diákjainkat, hogy szeptember 6-án, hétfőn elindul a tanítás iskolánkban is.A tanulók iskolai foglalkozásait már 16 óráig megtartjuk. Az első óra elején 8 órától a tanév megnyitására kerül sor az aulában. Ezen a szülők is részt vehetnek.Reggel 7:30 után az iskola épületébe, sorakozó nélkül folyamatosan érkezést követően be lehet jönni a tanulóknak, és a szülőknek az épületbe. Az iskolai felszereléseket a szülők bevihetik a terembe. Ha részt tudnak venni a 8 órakor kezdődő rövid tanévnyitón, akkor kérjük, hogy gyermekeik osztályterme előtt maradva, a folyosón tartózkodjanak.Az első osztályos gyerekek és szüleik a tanítókkal együtt fognak feljönni az iskola aulájába, ahol a kicsik helyeiket elfoglalják majd a kijelölt kispadokon, a szülők pedig mögöttük, a főbejárati résznél tudnak részt venni a megnyitón. További fontos információk a bővebben gombra kattintva:
2021. szeptemberétől az előző évi térítési díjak érvényesek továbbra is. Az iskolai étkezési térítési díjakhoz a gyermekeknek a kedvezményekről / gyermekvédelmi, 3 illete több gyerekes, nevelésbe vett gyermek, tartósan beteg gyermek/ szóló igazolást 2021. szeptember 10-ig tudják elfogadni, amit a konyhán adhatnak le a szülők. A kedvezményekhez szükséges nyilatkozatokat is itt kérhetik a szülők.
Ezen időpont után elkészülnek a szeptemberi számlák az étkezésről, teljes árral.
2021. szeptember hónapban 20-án és 21-én 7:00-tól 9:00-ig lehet befizetni az iskolai étkezési térítési díjakat a konyha ételkiadó helyiségében. Ettől eltérő időpontban nem tudjuk elvenni az étkezési térítési díjat. Megközelíthető a kisbolt felőli utcáról. A szülők megértését köszönjük!
A konyha a 49/335-004 telefonon elérhető.
Hiányzás esetén kérjük, hogy azt a konyhára 7:30-ig jelezze a szülők!
Az iskola leendő elsősei Cinege napokon vehettek részt az első tanítási napot megelőzően. Erre az idén augusztus 30 és 31 között került sor. A 2 napos ismerkedés célja az volt, hogy az 1. osztályos tanulók már tanévkezdés előtt megismerjék a tanító néniket, iskolájukat, a szokásrendet és az iskola dolgozóit.
A két nap folyamán közös játékok, kézműves foglalkozások, és egy kis robotika várta a gyerekeket. A foglalkozások közben a pedagógusok is rengeteg információhoz jutottak a gyerekekről: megfigyelhettékviselkedésüket, ügyességüket, mozgákoordinációjukatés még számos olyan dolgot, amely nagy segítség lesz az éves pedagógusi munka tervezése során.
Készült egy közösosztálytabló is amelyen mindenkinek ott szerepel a saját magáról rajzolt képe.
Fotók a galériában.
A 2021/2022. tanév első osztály szülői értekezleteinek időpontja az alábbiak szerint alakul iskolánkban: Szülői értekezletek:16.30-tól kezdődően az iskolai osztálytermekben 09.07.: 1.o. és 7.o.
09.08.: 2.o. és 3.o.
09.09.: 4.o. és 5.o.
09.13.: 6.o. és 8.o.
2021. szeptember 2-án, csütörtökön 16.30-tól a 1-3. és a 2-4. osztályainknak szülői értekzeletet tartunk a tagiskolánkban, melyre ezúton tisztelettel hívjuk Önöket! Megjelenésükre számítunk!
A 2021/2022. tanév ünnepélyes megnyitására és első tanítási napjára iskolánkba ezúton szeretettel hívjuk a diákjainkat és a szülőket 2021. szeptember 6-án, hétfőn 8 órai kezdettel.
A rendkívüli tanévindítás okán nem szükséges ünneplőben érkezni. Délután 16 óráig biztosítjuk az iskolai foglalkozásokat, tanulószoba is lesz már. A tankönyveket megkapják a tanulók.
A Központi Konyha kéri a 7. és 8. osztályosok körében az étkezési igények leadását, ezért az osztályfőnököknek kérjük szeptember 1-ig, szerdáig jelezni az étkezési igényeket! Szeptember 6-tól az étkezést tudja a konyha biztosítani 1-6. osztályig (egész napos oktatásban működünk), valamint a leadott igények alapján 7. és 8. osztályban is.
A szülői értekezleteket szeptember 6-tól tervezzük. Az osztályonkénti időpontok augusztus 27-től elérhetővé válik a honlapunkon. Minden szülő láthatja már az első héten gyermeke elhelyezését is az iskolában, mivel a szülői értekezleteket az osztálytermekbe tervezzük.
Az ingyenes tanszercsomagra jogosult hátrányos helyzetű tanulók gondviselői a kiértesítés szerint - szeptember 1-jén az iskolatitkárnál a Tornácos Házban személyesen vehetik át a csomagokat.
Szeretettel hívjuk és várjuk a szülőket és diákjainkat a 2021/2022. tanév ünnepélyes megnyitására!
Tisztelettel:
Derekasné Orosz Andrea
intézményvezető
Tájékoztatom Önöket, hogy az iskolakezdés biztonságos elindulása Bükkábrányban a folyamatban lévő beruházás munkálatainak befejeztével, majd a tantermek berendezésével és takarításval 2021. szeptember 6-tól, hétfőtől válik lehetővé az iskolai fő épületrészben.
Ehhez kérjük segítő közreműködésüket!
( A régi kultúrház épületrészt előreláthatóan októberben tudjuk birtokba venni.)
Az iskolai bútorok helyrepakolásához férfi segítőket kérünk osztályonként: szeptember 1-jén, szedán délelőtt 8 órától és 17 órától délután. /Amennyiben tudnak, a bútormozgatáshoz segédeszközöket hozzanak magukkal!/
A tantermek berendezéséhez és takarításához anyukák segítségét kérjük: szeptember 2-án, csütörtökön 8 órától
Kérjük, hogy az osztályfőnököknek és a szülői munkaközösség képviselőinek jelezzék részvételi lehetőségüket augusztus 30. hétfőig!
Tisztelt Szülők!
Kedves Gyerekek!
A 2021/2022. tanév ünnepélyes megnyitására tagiskolánkba ezúton szeretettel hívjuk a diákjainkat és a szülőket 2021. szeptember 1-jén 8 órai kezdettel. Aznap az étkezést tudja a konyha biztosítani. Ebédet követően az első napon még nem tartunk délutáni napközit. Kérjük, hogy 12.30-ra érkezzenek gyermekeikért!
Tájékoztatom a kedves szülőket, hogy a tagiskolában minden készen áll a 2021/2022. tanév elindulásához. Az iskolaépület és a tornaterem nyári nagytakarítása megtörtént, a tankönyvek megérkeztek, a 3 tanító megkezdte a tanév előkészítését. A Hórvölgye Zeneiskola továbbra is biztosítja a zeneoktatást Vattán. A tanév szakmai tervezése zajlik jelenleg Bükkábrányban. 1-4. évfolyamon 2 osztállyal folytatódik a nevelő-oktató munka tagintézményünkben. A titkárság és az iskolavezetés elérhető 8-16 óráig Bükkábrányba, a Tornácos házban (Bükkábrány, Béke út 35.) illetve telefonon 06-49-535-020, és e-mailben:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címenés az iskolatitkár: titkarsag.bukkabrany.hu e-mail címen.
Tisztelettel:
Derekasné Orosz Andrea
intézményvezető
Tájékoztatjuk az érintett szülőket, hogy az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” című projekt keretében az INGYENES TANSZERCSOMAGOK a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók részérea 2021/2022 tanévben SZEPTEMBER 1-JÉN VEHETŐEK ÁT A SZÜLŐ/GONDVISELŐ ÁLTAL.
Tájékoztatjuk az érintett szülőket, hogy az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” című projekt keretében az INGYENES TANSZERCSOMAGOK a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű 1-8 évfolyamos tanulók részérea 2021/2022 tanévben SZEPTEMBER 1-JÉN VEHETŐEK ÁT A SZÜLŐ/GONDVISELŐ ÁLTAL.
Tisztelt Szülők! Magyarország júniusban az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek koronavírus-járvány elleni oltását. Ennek köszönhetően a 12-17 éves korosztályban közel 200 ezer diák már felvette az oltást. Az EMMI miniszteri tájékoztató levele szerint:
Két alkalommal biztosítjuk az oltás felvételének lehetőségét az iskolákban is:
- augusztus 30-31. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban,
- szeptember 2-3. napja közül az egyik napon, előre meghatározott időszakban. Az oltás Pfizer-vakcinával történik.
Az oltásra az iskolák, valamint a konkrét oltási nap kijelölése az igények függvényében fog történni. Ehhez előzetesen kérjük, az alábbi linken elérhető űrlappal gyors visszajelzésüket! https://forms.gle/Eg4ySSCJZhNQnAj69
Kérjük továbbá, hogy a szülői tájékoztató levélben foglaltak szerint augusztus 25-ig a kitöltött Jelentkezési lapot e-mailben csatolva
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre, vagy papír alapon a Tornácos házba eljuttatni minden érintett gyermek esetében!
Tisztelt Szülők!
Az első osztályos tanulóink számára 2021. augusztus 30-31-én Cinege-napokat szervezünk az iskolakezdés megkönnyítése érdekében. Ezeken a napokon 9 órától – 13.30-ig játékos foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket. Kérjük, hogy színes és grafit ceruzát, ollót, kéztörlő törölközőt, 1 db műanyag poharat hozzanak magukkal a gyerekek. A két nap során ebédet és feliratos pólót biztosítunk a gyerekeknek az Ábrányi Ifjúságért Közalapítvány támogatásával. Szeretettel várja a gyerekeket: Anita néni és Timi néni
Honismereti médiás táborban vehettek részt iskolánk tanulói augusztus 2-6. között Bogácson Derekasné Orosz Andrea tanárnő vezetésével. A hét folyamán megismerhették a település történelmi emlékeit, turisztikai nevezetességeit. A pincesoron Hajdú Imre mesélt a gyerekeknek Csáter apó pincéje előtt a Színészligetről, Gárdonyi Géza bükkábrányi kötődéséről is. Nagy élmény volt hallgatni! Mindezt fűszerezte a fotó- és videoszerkesztés ismereteinek gyakorlati bővítése, (az OpenShot Editor megismerése), a biztonságos internethasználattal való foglalkozás (Creativ Commons, Legyél az Internet Ásza - Saferinternet) és a Lego Spike robotok összeállítása és programozása. A hatodik-hetedik osztályos fiúkat középiskolás társaik mentorálták a digitális feladatmegoldásokba. Természetesen a termálfürdő is szerepelt a napi programba. Az éjszakai "Bogácsi 5 próba" sem fogott ki a vidám csapaton. A tábor az EFOP-1.5.3-16-2017-00094 pályázat támogatásával valósult meg. Köszönjük Bükkábrány község Önkormányzatának a lehetőséget, Károly Daragó úrnak a szálláshely biztosítását és a kedves vendéglátásunkat! Fotók a galériánkban elérhetőek.
Az Erzsébet-program keretében 46 tanulónk táborozott az idei nyáron július 11-19. között Zánkán. Közel 3 ezer táborozó általános iskolás töltötte meg a Balaton-partot az idei turnusban is. Mi a "Lilák" csapatába kerültünk. A gyermektábor színes programjainak köszönhetően felejthetetlen élményekben volt részünk az 5 nap alatt. Hajóztunk katamaránon, és sárkányhajón, lézerharcoltunk, a "Hősök napján" rendvédelmi bemutatókon vehettünk részt... Legfőképpen élvetük a Balaton vizét, a játékot és a sok vidám beszélgetést az éjszakák során. A tehetségkutató programon Kaló Csenge énekes-gitáros bemutatója nagy sikert aratott. A táborzárón hatalmas élmény volt számára az egész tábor előtt fellépni a Zene-Tesók kiséretével. Köszönjük a kisérő pedagógusok lelkes munkáját: Szabóné Hajdú Katalin, Vizes Rita, Nagy László, Veréb Máté és Derekasné Orosz Andrea csoportvezetői munkáját! Fotók a galériánkban elérhetőek itt.
Tisztelt Szülők!
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2021. június 30-án új eljárást indította Bükkábrányi Arany János Általános Iskola Szemere Bertalan Tagintézményének telephellyé válása tárgyában.Az ehhez szükséges dokumentációt és teljes körű tájékoztatót a szülői munkaközösség választott képviselői is átvették vezetőjük által.A véleményezési feladatok elvégzése, valamint az érintettek tájékoztatása a továbbíakban a véleményezésre jogosultak feladata. Az objektív tájékoztatás érdekében hivatalos tájékoztatásunk letölthető innen. A "Tartalmi összefoglaló a fenntartó döntéslekőkészítő munkájához" c. dokumentum letölthető innen. Felhívom a szülők figyelmét arra, hogy a hatályos intézményi szakmai alapdokumentum szerint 1-4. évfolyammal működik továbbra is a vattai feladatellátási helyünk! Derekasné Orosz Andrea
intézményvezető
Tisztelt Szülők!
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2021. június 30-án új eljárást indította Bükkábrányi Arany János Általános Iskola Szemere Bertalan Tagintézményének telephellyé válása tárgyában.Az ehhez szükséges dokumentációt és teljes körű tájékoztatót a szülői munkaközösség választott képviselői is átvették vezetőjük által.A véleményezési feladatok elvégzése, valamint az érintettek tájékoztatása a továbbíakban a véleményezésre jogosultak feladata. Az objektív tájékoztatás érdekében hivatalos tájékoztatásunk letölthető innen. A "Tartalmi összefoglaló a fenntartó döntéslekőkészítő munkájához" c. dokumentum letölthető innen. Felhívom a szülők figyelmét arra, hogy a hatályos intézményi szakmai alapdokumentum szerint 1-4. évfolyammal működik továbbra is a vattai feladatellátási helyünk! Derekasné Orosz Andrea
intézményvezető
7. osztályosaink "Bödöncsigák" csapata a döntőre készített kiemelkedő prezentációjáért különdíjban részesült a 2020-2021. évi BISEL verseny - „Az életet adó víz” eredményeként. Felkészítő pedagógus: Czufor Adrienn tanárnő volt. Csapattagok: Farkas Marcell, Pap Zsombor, Tóth Panka, Vanczák Vanda. A díjátadásra ünnepélyes keretek között kerül sor ősszel a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A versenyt az Agrárminisztérium a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium közreműködésével hírdette meg a BISEL – Gumicsizmás természetvédelem program keretében. Gratulálunk!!! A videó megtekinthető youtube csatornánkon itt.
Erzsébet-táborunk kirándulása az idén Miskolcra szervezett programokkal valósult meg. A Miskolci Színészmúzeum (Thália-ház) a Hermann Ottó Múzeum tagintézménye a Déryné utcában, ahová ellátogattunk délelőtt. A tárlatvezetés során a gyerekek megismerhették az első magyar kőszínházunk történetének főbb állomásait, rácsodálhattak a színházi kellékekre, a tűztorony szerkezeti makettjére, bábokkal játszhattak és jelmezekbe bújhattak. Képek a galériánkban. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár látta vendégül az Erzsébet-táboros gyerekeket július 2-án. Miklós Katalin a gyermekrészlegben várt minket, majd betekinthettünk a nagy könyvtár részlegeibe is. Érdeklődéssel böngésztek a könyvespolcokon a gyerekek, és mindenki rátalált egy-egy jó könyvre. Az olvasás nagyon hasznos és izgalmas tevékenység a nyári szünidőre is! Várja a családokat szeretettel a könyvtár nyáron is! A Miskolc Plaza területén Mc Donald's-ban vásároltunk finomságokat, majd a Cinema Cityben közösen megnéztük a Raya és az utolsó sárkány c. filmet. Élményekben gazdag kirándulással sikerült zárni a táborunkat. Képek a galériánkban.
Kácsi napközis táborozásunk utolsó napján falusétánkon a Kálváriadomb stációit is megnéztük Czufor Adrienn tanár néni vezetésével. A csendes, nyugodt falusi környezetben jólesett a séta mindenkinek. A játék mellett ügyeskedtek a gyerekek az alkotó kézműves programokon, és a lábnyomkeresési feladatokban egyaránt. A várva várt vizicsata és patakozás ismét remekül sikerült. Az élményfüzetekbe újabb színes emlékek kerültek a nap végére. Hazavihették a 4 nap kézműves munkáit a gyerekek. A nap fotói a galériánkban láthatóak.
Erzsébet-táborunk 3. napján szomszédoltunk Tibolddarócon, ahol a kilátóhoz látogattunk el. Csodaszép panoráma tárult elénk. Folytattuk Kácson a tábori programunkat. A csoportjaink ma helyszínt cseréltek. Egyre több színes batikolt Erzsébet-póló készül, festett kavicsok, mandalák, gyöngyfüzérek, gipszképek sorakoznak az asztalokon. Ügyesen oldják meg a gyerekek a játékos keresési feladatokat. Persze a játék, a pihenés és az ízletes 4-szeri étkezés most sem maradt el! Fotók a galériánkban elérhetőek.
Indiántábor programjai várták a gyerekeket június 21-25. között a Napközi Erzsébet-táborunk keretében. A nyári kánikulában színes programokat szerveztünk a táborozóinknak. Megépítettük és berendeztük a fiúk és a lányok tipijét. Pólót batikoltunk, fej - és nyakdíszt készítettünk, totemoszlopot állítottunk. Kézműves programok keretében dekopázs-képet, kavicsfestést is kipróbálhatták a gyerekek, és még dobot is készíthettek. Az álomfogó és a tolldísz nagyon tetszett a kis indiánjainknak. Sályban a Kerekdombi Lovasklub lovait ismerhettük meg és persze lovagolhattak is a kis indiánjaink.:) A 4 nap során indiánneveket kaptak a táborozóink, és indián zenére táncolhattak is. A legnépszerűbb a vizicsata volt, és persze a sok szabad játék. A záró napon a Nyíregyházi Állatparkba látogattunk, ahol az indián emlékeket is megtaláltuk. A fókashow és a Kocsikázoo program volt a legnépszerűbb a kirándulásunkon. A tábor megvalósító pedagógusa: Fülöp Áldáska, Kovácsné Molnár Judit, Veréb Máté és Derekasné Orosz Andrea volt. Köszönjük a munkájukat! Fotók a galériánkban itt elérhetőek.
Erzsébet-táborunk 2. napja Kácson tartalmasan telt. Megtekintettük a templomot, Erzsébet-pólóikat is megkapták a gyerekek, és ügyeskedtek a kézműves foglalkozásokon. Vizicsatáztunk, trambulinoztunk, sétáltunk, patakoztunk, kecskéket simogattunk.... szépen telnek az élményfüzeteink. Játék, jókedv és finom ételek... és 36 fok.
Képek a galériánkban itt.
Napközi Erzsébet-táborunk 1. napja izgalmas volt Kácson. Két helyszínen indult a táborozásunk az erdei iskola és a közösségi ház területén. 46 táborozónkkal indult a hetünk. Reggel rövid tábornyitóval indultunk. Az erdei iskolai csoport megtekintette a templomot, aminek múltjáról Zsuzsa néni mesélt. A gyerekek meg is rajzolhatták a XII. századi román kori katolikus templomot. Mandala festéssel foglalatoskodtak, és előkészítették a batikoláshoz az Erzsébet-pólókat. Trambulinokon ugrálhattak és szabad játékkal szórakozhattak. Megnyitották az élmény-füzeteiket is. Ebéd után a kicsik Simon Csaba portáján kecskéket simogathattak. Remek napunk volt! Holnap folytatjuk a felfedezéseinket. Fótóink a galériánkban:
https://photos.app.goo.gl/UhK1eZZruZzG2ZxJ9
https://photos.app.goo.gl/yZvNxTHG3aTSzepQ7
Bezárult a 2020/2021. tanév iskolánk vattai feladatellátási helyén. Ünnepélyes bizonyítványosztásunkon a tanulók vidám verssel, zongorajátékkal köszöntötték a vakációt. A kiemelkedő tanulmányi munka elismeréseként a kitűnő és a jeles tanulóink könyvjutalomban részesültek. Kívánunk sok pihenést és színes élményeket minden kis diákunkanak a nyárra! Köszönjük a szülők támogatását! Képek a galériánkban elérhetőek.
Bezárult a 2020/2021. tanév iskolánkban. Diákjaink átvették bizonyítványaikat és elbúcsúztak a nyolcadikosaink. Az iskola udvarán a nyári melegben hangulatos versekkel, dalokkal és tánccal színesítve ünnepeltünk a vakáció eljövetelét. Sok sikert kívánunk a ballagó nyolcadikosainknak a középiskolai évekhez! Kívánjuk, hogy találják meg életcéljukat és egészségben, új baráti közösségre találva éljék tovább diákéveiket! Gratulálunk a sikeres tanévhez minden diákunknak, pedagógusnak és iskolánk valamennyi dolgozójának! Köszönjük a szülők támogatását! Kívánunk sok pihenés, szép élményeket a nyárra! Ballagásunk képei és a tanévzáró képek elérhetőek galériánkban. Az Eleven Televízió honlapján video elérhető az alsós és a felsős ünnepségünk.
2021.június 10-én szervezte meg iskolánk diákönkormányzata az idei DÖK-napot, amelynek keretén belül óránként változatos programok várták a gyerekeket. Az alsó tagozatosok rajzolhattak, megmutathatták biciklis ügyességüket, akadálypályán teljesíthettek, ugrálóvárazhattak, illetve célbadobás és székfoglaló játékokban vehettek részt. A felsősök óriáscsúszdán szórakozhattak; honfoglalóban, labdajátékokban és számháborúban is jeleskedtek a csapataik. Köszönjük minden segítő tanulónak, pedagógusnak és technikai dolgozónak az aktivitást. A fotók itt tekinthetők meg.
Nyolcadikos tanulóink bolondballagására került sor a mai napon. Versekkel, dalokkal, tánccal búcsúztak el diáktársaiktól, tanáraiktól. Déry Tibor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. rockmusical dalai, Weöres Sándor versei és Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem c. műve alapján írt saját iskolai élményeik is megjelentek a műsorukban. A végén valódi "buli" hangulat is kerekedett a diákjaink kedvelt zeneszámaira.
Gratulálunk Fazekas Márton 2. osztályos tanulónknak a dobkíséretért! Gratulálunk Tóth Panka, Vanczák Vanda és Lengyel Emma 7. osztályos tanulóinknak csodás énekszámukért! Köszönjük Molnár Sarolta, Reményi József, Daragó Rita és Zakar Viktor zenetanár kollégák szakmai segítségét! Köszönjük Balázs Daniellának a táncos koreográfiákat!
Az iskolai búcsút követően a gyerekek ellátogattak az óvodához is, ahol a hagyományaink szerint az óvó nénik és a gyerekek is örültek énekeiknek. A fagyizó és a hivatal előtt is rövid dalcsokorral adták hírül búcsúzásukat. Szép volt gyerekek!
A tavaszi kerti munkálatok során hagymát, retket és salátát ültettünk óvodánk veteményes kertjébe. Az időjárásnak és a szorgos kezeknek köszönhetően szépen fejlődtek zöldségeink, melyeket tízórai és uzsonna alkalmával meg is kóstoltunk. Képek
Iskolába menő nagycsoportosaink óvodai ballagása június 4-én - pénteken - került megrendezésre, intézményünk belső udvarán. Szeptemberben 18 kisgyermek kezdi meg az iskolát. Versekkel, tánccal, dalokkal búcsúztak az óvodától. Képek a rendezvényről
Az Ipolytarnóci Őslényparkba kirándultak az elmúlt héten iskolánk tanulói. Végigjártunk egy geológiai túrát, helyi vezetéssel, majd utána 4D mozi következett, megnéztük a kiállításokat is. Azután végigsétáltunk a borókás árok geológiai tanösvényen. Láttuk az ősfa maradványait, megkövesült lábnyomokat. A gyerekek megismerhették az őskor csodáit. A nagycsarnokban 2D vetítést tekintettünk meg. Ezután a gyerekek végigmehettek a lombkorona sétányon. Aztán szabadidős programként még csúszdázhattak is.
A helyi vezetéssel egybekötött séta több mint 1 óráig tartott, amely során bemutatták az itt képződött ősmaradványokat, és megismertük a hely geológiáját. Megtudhattuk, hogy az ősvilág Pompeii-ében vagyunk. Megértettük a körülöttünk lévő kőzetrétegek elhelyezkedésének okát, valamint megtudhattuk, hogy régen ezen a területen szubtrópusi, trópusi éghajlat uralkodott. A terület a Bükki Nemzeti Park része, természetvédelmi terület és 20 millió éve itt tenger hullámzott, amelybe egy patak torkollott. Vezetőnk elmesélte, hogy egy „rakoncátlan vulkánnak” köszönhetjük mindazt, amit ma itt láthatunk. A vulkán kitörése, a hamuréteg konzerválta számunkra az egykori élővilágot. Vezetőnk felidézte, hogy gyermekkorában egy nagyobb eső után a patakban rengeteg megkövesedett cápafogat lehetett találni. A helyi fiatalok ezeket összegyűjtötték, majd pénzzé tették, mint megkövesedett madárnyelvet, a helyi vonatállomáson ismeretlen és tudatlan embereknek árusították. A hely legnagyobb nevezetességei az ősfenyők, amelyeket szintén láthattunk, és amelyekből sajnálatunkra nagyon sok darab hiányzott, ugyanis régebben előszeretettel vittek belőle a helyiek vagy a látogatók egy-egy kisebb darabot szuvenírként. Az Ipolytarnóci Őslénypark Európa Diplomát kapott, amelyre nagyon büszkék. A túra végeztével meglátogattuk az őslényparkot, ahol a régi kihalt állatok makettjeit állították ki, Részt vettünk egy 4D-s mozin, ahol szintén a kihalt állatokkal volt részünk egy kisebb kalandban.
Köszönjük Bükkábrány község Önkormányzatának a támogatást!
A Napsugaras napok fénypontja érkezett el a mai délelőtt. A bölcsisek is csatlakoztak a mókához. Minden gyerek kedvére ugrálhatott, csúszdázhatott az udvaron, a tornateremben pedig guruló állatkert várta a kicsiket. Mire eljött az ebéd ideje, jól esett az evés, ivás, pihenés. Képek ide kattintva megtekinthetőek