Tűzgyújtás |
Rendeletek |
Írta: Bodzán László |
2014. március 12. szerda, 14:40 |
Önkormányzati rendeletek minimális tartalmi követelményei tűzvédelmi szempontból Az önkormányzati rendeletek vizsgálata során a tűzvédelmi, tűzmegelőzési szakmai, tartalmi követelmények érvényre juttatása az elsődleges cél. Az égetést szabályozó rendeleteknek tűzvédelmi szempontból legalább a következőkre kell kiterjednie: 1. mit,
2. mikor,
3. hol,
4. hogyan lehet égetni
A szabályozás településenként jelentősen eltérhet, mivel az egyes önkormányzatok nagy rendeletalkotási szabadsággal rendelkeznek, a normaszövegek vizsgálatakor tehát nem a konkrét megfogalmazásra hanem a szabályozás tartalmára kell nagy hangsúlyt fektetni. Az alábbiakban az általunk vizsgált önkormányzati rendeletek alapján igyekszünk néhány példán keresztül bemutatni, mit kellene tartalmazni a rendeleteknek, hangsúlyozva, hogy hasonló tartalmú, de ettől eltérő szövegezés is megfelelő lehet. 1. Mit szabad és mit nem szabad égetni
- Az égetés során a helyben (telken belül, illetve az azt határoló közterületen) keletkezett avar, kerti hulladék semmisíthető meg. - A kerti hulladékkal együtt kommunális és ipari eredetű hulladék vagy veszélyes hulladék (műanyag, gumi, vegyszer, festék illetve ezek maradékai) nem égethető. - Lábon álló növényzet, tarló égetése tilos. 2. Mikor lehet égetni a kerti hulladékot
- Avar és kerti hulladékok nyílttéri égetése csak szeptember 15. és november 30., valamint február 1. és április 30. közötti időszakban, vasár- és ünnepnapok kivételével naponta 9-16 óra között engedélyezett. A határidők kezdő- és utolsó napján az égetés végezhető. - Avar és kerti hulladék nem égethető tűzgyújtási tilalom időtartama alatt. 3. Hol szabad égetni
- Avart és kerti hulladékot csak kialakított tűzrakó helyen és telken belül szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa. - A tűzrakó helyet épülettől és egyéb éghető anyagtól olyan távolságra kell elhelyezni, hogy arra veszélyt ne jelentsen. - Közterületen avar és kerti hulladék égetése tilos. 4. Hogyan kell végezni a hulladék égetését - Az égetést szélcsendes időben, kellően száraz avar, kerti hulladék esetén szabad végezni, az égetés során az általános tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. - Az égetés folyamatának gyorsítására éghető folyadék nem alkalmazható. - A szabadban a tüzet őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, a tüzet azonnal el kell oltani. - Az égetés helyszínén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. - Az égetés végén meg kell győződni arról, hogy a tűz elhamvadt, és gondoskodni kell a visszamaradt parázs, vagy hamu belocsolásáról, vagy földréteggel történő lefedéséről. 2. melléklet
SZÁRAZFŰ ÉS AVARTÜZEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN
A KATASZTRÓFAVÉDELEM FELHÍVÁSA A nagyszámú, nagy kiterjedésű szabadtéri tűzesetek megelőzésére, valamint lakosság élet és vagyon biztonságának érdekében, továbbá a tűzoltáshoz, védekezéshez szükséges személyi és technikai eszközök igénybevételének csökkentésére a B.A.Z. Megyei Tűzmegelőzési Bizottság (TTB) felhívja figyelmet, hogy kaszálással, szántással, egyéb talajművelési technikával gondoskodni kell a bel- és külterületek éghető anyagtól, száraz fűtől mentesen tartására, a közlekedési utak környezetének NEM ÉGETÉSSEL történő tisztán tartására. Amennyiben tűzgyújtási tilalmat rendelnek el, a tavaszi munkálatok során TILOS a tűzgyújtás a tilalomban felsorolt területeken kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is. AZ ELRENDELT TŰZGYÚJTÁSI TILALOM VISSZAVONÁSIG ÉRVÉNYES. A kerti hulladék égetése a hatályos jogi szabályozás alapján TILTOTT. A TILTÁS alól az önkormányzat helyi rendeletben felmentést adhat, ezért érdeklődjön a helyi szabályozásról, hogy mikor lehet a kertben égetni. Amennyiben nincs ilyen rendelete az önkormányzatnak, abban az esetben nem szabad avart és kerti hulladékot égetni. Kerti grillsütő használata, szalonnasütés, bográcsozás: ØA saját tulajdonú, belterületi ingatlanon található tűzhely, vagy grillsütő használata nem tiltott a tűzgyújtási tilalom idején sem. ØAz ilyen - nyílt lángú - berendezések, eszközök használata, tűz gyújtása az ingatlanon belül az általános égetési szabályok betartását követeli meg. Ezek röviden a következők: kertben tüzet gyújtani szélcsendes időben, és csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt ne jelentsen, a tüzet tilos őrizetlenül hagyni, még ki nem hűlt parazsat, hamut sem és veszély esetén, vagy ha a tűzre már szükség nincs, azt azonnal el kell oltani, gondoskodni kell a megfelelő, tűz oltására alkalmas anyag, eszköz készenlétben tartására, (pl. lapát, víz, homok;), a tevékenység befejezését követően a tüzet gondosan el kell oltani, meg kell győződni arról, hogy elaludt. A tüzek 99 százalékát mi emberek okozzuk, ezért az erdő- és vegetációtűz elleni legjobb védekezés az odafigyelés, megelőzés: eldobni ≤ 1 másodperc helyreállítani ≥ 100 év SEGÍTSD az erdészek, valamint a katasztrófavédelem munkáját és figyelj az alábbiakra: Soha ne dobj el égő cigarettacsikket! Erdőben csak a kijelölt helyen gyújts tüzet! Gondosan oltsd el a tüzet, használj hozzá vizet, vagy legalább 5 centiméter földet, máskülönben a szél visszagyújtja! Igyekezz a kertedben is csak akkora tüzet rakni, amiből a szél nem tud elvinni izzó zsarátnokokat! Tartsd be a tűzgyújtási tilalom szabályait! Soha ne hagyd a szabadtéri tüzet őrizetlenül! Amennyiben mégis tűzeset következik be, annak észlelésekor az első és legfontosabb feladat a kezdeti „kis tűz” eloltásán túlmenően, az illetékes tűzoltóság – és ha lehetséges a terület tulajdonosának – haladéktalan értesítése. Az észlelt tűzesetet késedelem nélkül a 105; 112 (ingyenes hívható) telefonszámon jelezni kell a tűzoltóságnak. A tűzvédelmi szabályok megszegése esetén annak súlyosságát és következményeit mérlegelve a felelős személy(ekk)el szemben a tűzoltóság 3.000.000 Ft-ig terjedő tűzvédelmi bírságot szab ki, melynek megfizetése a büntetőjogi, ill. a polgári felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól nem mentesít. További felvilágosításért tekintse meg a www.baz.katasztrofavedelem.hu honlapot, ahol a TTB rendszeresen gondoskodik a nagyközönség tájékoztatásával, figyelemfelhívásával. Minden kedves állampolgárnak tűzmentes szép napot kíván a TTB. 3. melléklet AZ ERDŐK TŰZVÉDELMÉRE
A hosszúra nyúlt téli időszak végeztével a természet gyorsan felélénkül. Környékbeli parkerdők a nagy látogatottság és a lakott területek közelsége miatt ettől függetlenül egész évben fokozottan tűveszélyes területek. Ezért tüzet erdőterületen a tűzgyújtási tilalom előtt és feloldása után is kizárólag a kijelölt és kiépített tűzrakó helyen szabad gyújtani. A mások által korábban illegálisan rakott tábortűz nyoma nem kijelölt tűzrakó hely!! A hivatalosan és biztonságosan használható tűzrakó helyek mindig betonozott, állandó szegéllyel rendelkeznek, környékükön általában egyéb berendezések, padok, asztalok is találhatók. Tűzgyújtáskor mindig legyen nálunk két-három liter víz, amivel távozáskor az izzó parazsat eloltjuk. Víz hiányában a tűzrakás helyét fedjük be földdel. Esős, nedves időben se bízzuk a véletlenre a tűz eloltását Az erdőgazdálkodónak időszerű a kijelölt erdei tűzrakó helyek átvizsgálása, ha szükséges rendbe rakása. A hiányzó eszközök, a tűzgyűjtásra vonatkozó figyelmeztető feliratok, tűzoltó homok, stb. pótlása. A tábortűz rakás alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység, ezért biztonságos végzéséhez az alábbi általános előírásokat kell betartani: 1. Erdőben csak kijelölt tűzrakóhelyen szabad tüzet gyűjteni. 2. Tüzet csak szélcsendes időben szabad gyújtani.
3. A tűz meggyújtása előtt, annak tovaterjedésének akadályozásához megfelelő tűzoltóeszközt, felszerelést (tűzoltó készüléket, vízzel telt vödröt, homokot szórólapáttal, készenlétbe kell helyezni. 4. A tűz meggyújtása után azt őrizetlenül hagyni nem szabad a tevékenység végeztével a tüzet teljesen el kell oltani. 5. Ezek olyan jellegű szabályok, melyeket minden esetben be kell tartani. Az erdőt ismerők, azzal napi kapcsolatban lévők számára a fent említett tűzvédelmi szabályok ismertek, kézenfekvőek, az erdei kirándulók kevésbé ismerik az előírásokat, nem érzik a veszélyt. A B.A.Z. megyei Tűzmegelőzési Bizottság rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a felvilágosító munkának, a figyelmeztető, tájékoztató feliratok elhelyezésének. További felvilágosításért tekintse www.baz.katasztrofavedelem.hu honlapot, ahol rendszeresen gondoskodik a nagyközönség tájékoztatásával, figyelemfelhívásával. Előzzük meg az erdeinkben és a természeti értékekben a tűz pusztítását, mivel a tűzvédelem közös ügyünk. Ha tűzesetet észlel, kérjük jelezze a 105. vagy a központi 112-es segélyhívó telefonszámon. A B.A.Z. MEGYEI TŰZMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG 4. melléklet Figyelmeztető táblák kihelyezése
A 2013. év tavaszi időszakában a szabad területi tüzek száma várhatóan, ismételten jelentős mértékben meg fog emelkedni. Az erdők és egyéb szabad területek tűz elleni védelme a tavaszi időszakban - a hóolvadás és a növényzet kizöldülése közötti időszakban - kiemelt fontosságú a feladatok végrehajtása során. A felvilágosító és a hatósági tevékenység során fontos az országosan egységes fellépés, ezért a tüzek megelőzése és a hatékony beavatkozás érdekében, a korábban meghatározott feladatok végrehajtásával összefüggésben, kérem a következők figyelembevételét. Az erdők tűz elleni védelméről szóló 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendelet 12. § (1) bekezdés a) pontja alapján „Az erdőgazdálkodó a tűzgyújtási tilalom ideje alatt a tűzvédelmi szempontból nagymértékben veszélyeztetett területek esetében köteles az erdőbe vezető utak, ösvények, nyiladékok bejáratánál és a tűzrakó helyeken az általános tűzgyújtási tilalomra figyelmeztető táblát elhelyezni,…” Az előírás értelmében az erdőterületre vezető minden olyan út mentén ki kell helyezni a figyelmeztető táblákat, ahol az erdőlátogató személyek előfordulásával számolni lehet. Ezek elsősorban az erdőterületek megközelítését szolgáló gépjárművekkel járható utak és nyiladékok, valamint az erdőlátogatók részére kijelölt (turistajelzéssel ellátott) utak, ösvények, továbbá a jelzéssel nem ellátott, de az erdőben történő rendszeres közlekedést szolgáló utak, ösvények. Nem kell megkövetelni a tájékoztató táblák kihelyezését azokra az időszakos, az erdőgazdálkodási célból létrejött utakra, melyek a letermelt faanyag kihordására szolgálnak (általában 100-200 m hosszú, zsákutcák, nem gondozott, nem rendszeres közlekedésre szolgáló utak). Ezen túlmenően az erdőterület melletti lakó- és üdülőterületek használói által kialakított csapások esetében sem indokolt a jelzések kihelyezésének megkövetelése. |